Praktikus választás a harmonikaajtó gyerekszobára

Az nem kérdés, hogy egy gyerekszobáról nem hiányozhat az ajtó, a kicsiknek szüksége van a nyugodt alváshoz csendre, komfortos környezetre, de néha az sem hátrány, ha a vendégek elől egy ajtócsukással eltüntethetjük a játék következtében csatatérré vált gyerekszobát.

Sokan megelégednek a hagyományos nyílászárókkal, és fel sem merül bennük, hogy mást is választhatnának. Például egy harmonikaajtót. A harmonikaajtó akár egyedül is beszerelhető, annyira egyszerűen, hogy szakmai segítség nélkül is lehet vele boldogulni. Természetesen a harmonikaajtónak egyéb előnyei is vannak azon kívül, hogy könnyen fel lehet szerelni.

A gyerekek számára is praktikus megoldás, hiszen nincsen rajta kilincs, ami után nyújtózkodni kell és amit el kell érni. A harmonikaajtó könnyű, egyszerűen nyitható, tehát még egy gyerek is tud bánni vele, anélkül, hogy a nyílászáróban vagy önmagában kárt tenne. Minimális erőkifejtés kell ahhoz, hogy a harmonikaajtót mozgásra bírjuk, egy kézzel is el lehet tolni, majd pedig behúzni magunk mögött.

A lehetőségek imponálóak, hiszen ma már szó sincs nyikorgós, műanyag, lehangoló külsővel rendelkező harmonikaajtókról. Egy ilyen nyílászáró alapanyag és stílus tekintetében is sokféle lehet. Készülhet fából, ki lehet egészíteni tükörrel vagy átlátszó elemekkel, de le is lehet festeni vidám színekkel. Ha gyerekszobáról van szó, alkalmazhatjuk akár egyszerűen kivitelezhető térelválasztásra is, ha közös a szoba, de azt szeretnénk, hogy a testvérek egy kicsit szeparálva legyenek. Gyönyörű és egyedi megoldásokat lehet kialakítani egy kis kreativitással és fantáziával.

A harmonikaajtó nemcsak egyedülálló, dekoratív és praktikus, de a komfortosabb otthon megteremtéséhez is ideális nyílászáró. Gondoljunk csak bele, hogy nem tudja becsapni a huzat, halk és biztonságos, ráadásul kisebb helyet is foglal, így a lakberendezésnek is több teret enged.

Amennyiben felkeltettük az érdeklődését, keressen fel minket bizalommal, és ismerje meg az általunk kínált termékeket! Kérdéseivel keresse kollégáinkat elérhetőségeinken!